kedd, január 29, 2013

Kifőztük február - Megjelent!


Megjelent a Kifőztük februári száma 77 új oldallal, amelyben fő témánk a mesés kelet, legyen az távoli vagy közeli. Ezen kívül február és ennél fogva farsang lévén a fánk is is terítékre kerül, de mivel volt már farsangi fánkos számunk, így a mostani újságban egyfajta fánk-összefoglalót találhattok. 

Ezúttal is vannak tehetséges vendégbloggereink: 

Januártól újdonság, hogy naponta menüajánlat kerül fel a Kifőztük oldalára (www.kifoztuk.hu).



Paleo Pizza: sonkás-olívás (paleo)

 
A recept a Kifőztük januári számában jelent meg.

Mindig is szerettem a pizzát. Nem....ez nem igaz. Mindig is szerettem a pizza gondolatát. Maga az ötlet, az elgondolás, a hangulata tetszett mindig nagyon: kézzel enni egy szelet frissen sült pizzát, amin nyúlik a sajt és papírvékony a tésztája, közben inni egy pohár vöröset és beszélgetni. Leginkább ez a kép maradt meg nekem a paleo előtti pizza evésekről. A legjobb pizzát Olaszországban ettem (természetesen): előttünk nyújtották ki és sütötték meg  a tésztát, mi pedig a verandán ülve, 1-1 pohár vörös társaságában fogyasztottuk boldogan a fülledt nyári estében. 


Persze nekem a pizza evésnek mindig elrontotta a hangulatát az, hogy már egy egészen vékonyka szelettől is mindig órákra kő nőtt a hasamban. Legalábbis így éreztem. Most már értem, miért.  
Ettől függetlenül a pizzáról nem kell lemondani. Legalábbis most már így vélem.

Nem mindig voltam ilyen optimista. Tavaly, mikor Edinburgh utcáit járva betértünk egy olasz étterembe, ahol glutén-mentes pizzát ígértek, szó szerint a sírás kerülgetett, mikor beleharaptam a kemény, száraz, szájpadlásomat sértő glutén-mentes pizzámba. Ha kicsit bátrabb vagyok a fejükre kenem. Majdnem egy életre elment a kedvem a próbálkozástól. Akkor azt mondtam magamnak, hogy vége, erről le kell mondanom, nem lehetséges.

Azonban a január hónapban a Kifőztük csapata kihívás elé állított, aminek úgy érzem, paleos viszonylatban nagyon is megfeleltem, és büszkén mutatom be nektek a Paleos Pizzámat.


Ez a pizza az első pizza, amit azóta készítettem, hogy paleora váltottam. Már sokszor sikerült véletlenül olyan tésztákat készítenem, ami bele illett volna a pizza ízvilágába. Ez a pizza tészta kicsit tömör, akár még pite alaptésztának is elmenne. Könnyen kezelhető, kézzel kell letapogatni és egyszerre, gyorsan sül. Persze nem olyan, mint az igazi pizza tészta, azt hiszem ez megérthető és elfogadható, de aki paleosan, vagy glutén-mentesen él, az szerintem értékelni fogja. Nálunk a reakció Férjem részéről "Csak ennyit sütöttél?" azt hiszem jó bizonyítéka annak, hogy ez több, mint ehető. :)




kedd, január 15, 2013

C-vitamin és a glutén-intolerancia: kölcsönös kapcsolat

Pár éve már büszkén gyarapítom azon C-vitamin őrültek táborát, akik a vitamin nagy mennyiségű bevitelére esküsznek.  (Nagy mennyiség alatt mindenképp nagyobb mennyiségre gondolok, mint az ajánlott 60mg.) Párszor már megmentett a náthától, vagy épp segített gyorsabban kimászni abból.

Ezzel biztosan sokan találkoztak már, azonban fontosabb információk, amelyek a C-vitamin nélkülözhetetlenségére hívják fel a figyelmet. Ezeket szeretném megosztani most.

A C-vitamin legújabban felfedezett egészségügyi előnyeiről (1) olvastam a www.drmineral.hu internetes oldalon, ahol kifejtik a C-vitamin hatékonyságát a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, a szoros kapcsolatát a vérzsír szinttel, vérnyomással és a testsúllyal, fontos szerepét az érelmeszesedés megelőzésében és kezelésében, valamint, hogy segít kivédeni, vagy lassítani az egészségtelen életmód káros következményeit (mint a dohányzás).

S amint a cikk végére értem, eszembe jutott, hogy nem nagyon láttam megemlítve még sehol, a C-vitamin szerepét a glutén-érzékenység felfedésében. Ugyanis a C-vitamint hiánynak olyan csekély, sokszor mellőzött hétköznapi jelei vannak, mint a fogíny vérzés, afták a szájban, sápadt bőrszín. Ha vannak ilyen tüneteink, és nem szedünk egyáltalán C-vitamint, akkor irány a patika. Azonban ha ezek a tünetek a C-vitamint folyamatos szedése mellett is jelentkeznek, akkor gyanakodhatunk glutén-érzékenységre. Ha a C-vitamin hiánnyal együtt más vitaminok hiánya is tapasztalható/mérhető, mint pl. a vas hiánya, akkor mindenképp érdemes glutén-érzékenységre gyanakodni és kivizsgáltatni. 

Hogyan lehet kapcsolat a C-vitamin hiány és a glutén-érzékenység között? 
Aki glutén-érzékeny, és nem "kezeli" azt a glutént tartalmazó ételek kizárásával, (mert esetleg nem tudja, hogy érzékeny), az a drága vitaminokkal egyszerűen csak drága vizeletet vesz. Ugyanis a vitaminok csakis az ép, egészséges bélfalon képesek felszívódni. Ha a bélfal már károsult a folyamatos glutén-szennyezés következtében, a vitaminok nem képesek felszívódni, s így a szervezet nem képes azokat hasznosítani.

A glutén-érzékenység és a C-vitamin kapcsolata azonban egy két irányú, kölcsönös kapcsolat. Nagyon sok glutén-érzékeny számol be arról, hogy folyamatos glutén-szennyezésnek van kitéve, hiába próbálkozik 100%-os erőbedobással. Ilyenkor viszont nem marad más, mint a kellemetlen tünetek és a hónapokig tartó paranoia szintű odafigyelés, valamint várakozás, hogy a glutén kiürüljön a szervezetből.
Amint azt újabb kutatási eredmények is bizonyítják (2), a C-vitamin szedésével azonban csökkenthetjük a glutén-szennyezés által kialakuló gyulladások mértékét. 


Saját példámon keresztül bemutatva: legalább 15 éven keresztül minden évben jártam vérvételre a vashiányom ellenőrzése mellett, valamint a vas tabletta folyamatos szedése mellett, mégis kórosan alacsony volt a vasam. Évente rendszeresen gyötörtek a számban a kis sebek, fogínyvérzés, állandó nátha, levertség, fáradékonyság, mégis szedtem a vitaminokat, közöttük a C-vitamint tisztességgel. A dietetikusok szerinti "egészséges" életet éltem, rendszeresen sportoltam. 
Mióta kiderült a glutén-intoleranciám (és paleora tértem át) a vitaminok, melyeket szedek, felszívódnak és hatnak. A C-vitamin folyamatos szedése segít elkerülnöm a náthát, vagy éppen lerövidíteni az időtartalmát bármilyen betegség támadott is meg. A C-vitamin szedése energikusabbá tesz, a kollagéntermelésben betöltött fontos szerepét bizonyítva gyorsabban gyógyulnak a sebeim és még ki tudja mennyi mindenben segít, amit észre sem veszek. 
Glutén-intoleranciában/cölikáliában szenvedőkre fokozottan érvényes a C-vitamin szedésének fontossága! Ha éppen áttérünk a glutén-mentes étkezésre, akkor azért, hogy könnyebb és gyorsabb legyen a bélbolyhok gyógyulása, ha pedig már áttértünk rég és kitisztult a szervezet, akkor pedig azért, hogy fenntartsuk a szövetek egészségét (az alapvető előnyein kívül) és, hogy az esetleges glutén-szennyezés miatt bekövetkező gyulladást csökkentsük.

Remélem sokan elolvassák majd ezen írásomat, sajnos még nem láttam erről írni senkit, sehol. Fontosnak érzem megosztani a tapasztalataimat, hiszen a glutén-intolerancia az orvos tudomány számára is egy nagyon új anomália, s véleményem szerint a legtöbbet egymástól, tapasztalatunk megosztásával tanulhatunk.
Irány a patika!




Források:

1. http://www.drmineral.hu/vitaminc?utm_source=tapanyagok&utm_campaign=4e25517644-m%C3%A1jusiakci%C3%B3&utm_medium=email

2.  2012 Jan-Feb;40(1):3-8. doi: 10.1016/j.aller.2010.11.003. Epub 2011 Mar 21.http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21420224

hétfő, január 07, 2013

Utazz velem Edinburghbe!


Edinburgh

Már nagyon rég óta halogattam ezen képek feltöltését, ám ami késik, nem múlik. Habár már nem élünk Skóciában, ezeket a fotókat kár lenne nem megosztani, mert habár nem művésziek, mégis egy különös, ódon, északi világba kalauzolnak minket. Fogj egy bögre teát és utazz velem Edinburghbe most!
Különösebb beszámolót nem szánok hozzá tenni, hagyom a képeket önmagukért beszélni. 

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh
"Bölcsességek" a Whiskyről. 

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh

Edinburgh


Még egy utolsó, rövid beszámolót várhattok Skóciáról, méghozzá egy festői várról fogok képeket közölni a közel jövőben. Azután pedig, egy merőben más irányba kalauzollak el benneteket. 

csütörtök, január 03, 2013

Új évi diétás finomságok listája - segítség az új évi fogadalmak könnyű betartásához!

Először is nagyon boldog, sikerben, egészségben és egészséges finomságokban gazdag új évet kívánok Mindenkinek!

S ha már új év, akkor újévi fogalom. Az én listám idén nem olyan hosszú, mint a tavalyi volt, ami vagy azt jelenti, hogy a tavalyi évben sokat megvalósítottam abból, amit kitűztem magam elé, vagy pedig azt, hogy az évek múlásával, egyre jobban a realitások talaját taposva, kezdek felhagyni az álmodozással... 
Idén reális célokat tűztem ki magam elé, amelyeket úgy érzem, kellő erőbedobással az év végére kipipálhatok.

Az én listámon szerepel a nyelvtanulás, több olvasás, több testedzés (mindig több, ez konstans), jóga tanulása, vallások tanulmányozása stb. egyszóval egyfajta önfejlesztő év lesz ez számomra a listámat elnézve. 
Nektek milyen az új évi fogadalom listátok?

Egy valamit biztosan tudok, amit mindannyian megfogadtok az új évre nézve. Az egészséges étkezés és/vagy a fogyókúra (avagy a "nyárra bikini fitté válok" kezdetű mondóka). 
Így hát, gondolatolvasó révén, úgy gondoltam, segítek nektek egy kicsit és készítek egy Új évi diétás finomságok listát, amelyen minden falat ínycsiklandóan finom, és bizony nem fog azokon a bizonyos kritikus testtájakon másnap meglátszani! 

Válogassatok bátran, ezek bombabiztos, bombaalak védő receptek! :)

(A recepteket a fotókra kattintva érhetitek el. Minden recept glutén-, tejtermék- és cukor mentes, valamint paleo. Ha nem így van, az fel van tüntetve a recept címében.)

Pár recept, hogy jól induljon a reggel:
Kókuszos paleo kenyér 


Banános palacsinta
Szezámos biscotti
Mamma paleo muffinjai

Ha a családnak szeretnénk kedveskedni: 
Egyszerű, Almás mákos-kókuszos szelet.

Gesztenyés-almás szelet nulla édesítéssel



Különleges, ünnepi, pazar receptek:

Törökmogyorós trüffel torta
Paleos ország tortája, alig édesítéssel.

Banános-vajkrémes diós-csoki torta. Mennyei.

Egyszerű, sallangmentes friss Mandulás-kókuszos torta.

Xilittel édesített Marcipános-mandarinos gesztenye torta. Ünnepi.

Duplán gesztenyés álomtorta gesztenyés piskótával és gazdag gesztenyés krémmel. Pazar.


 Ha nassolni vágyunk:
Szilvás-meggyes nyers golyók

Banános-mogyoróvajas ropogós tallérok

Téli várzs biscotti

Banános-kakaós energia golyók